2014. november. 28. 05:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 28. 10:44 Gazdaság

Bőkezűbben költökeznek karácsonykor az európai férfiak, mint a nők

Az európai férfiak 30 százaléka 91 ezer forint fölött költ karácsonyi ajándékra, míg a nők csupán ötöde ad ki ekkora összeget – derül ki az Intel Európa tíz európai országban végzett kutatásából. A számítástechnikai cég elemzése szerint a férfiak csupán 58 százalékának fontos a legjobb ár-érték arányú termék, a nők majdnem háromnegyede viszont figyeli az akciókat.

A nőkhöz képest átlagosan majdnem 40 ezer forinttal kerül többe az a legdrágább ajándék, amit férfiak vesznek. Ugyanakkor a költségek jelentős részét a férfiak 52 százaléka partnerére szánja, miközben a hölgyeknél ez az arány megoszlik partnerük és gyermekeik között.

A megkérdezettek 71 százaléka mondta azt, hogy előre meghatározza mennyit költ, ennek ellenére körülbelül 30 százalékuk mégis rendszeresen túllépi a tervezett keretet.

Ez a "könnyelműség" leginkább az olaszokra jellemző, 41 százalékuk túlköltekezik. A németek 86 százaléka azonban előre megtervezi a karácsonyi ajándékokra szánt keretösszeget, valamint jellemző, hogy a karácsonyi bevásárlást egész évre felosztják.

A legjobb ár-érték arány érdekében a kutatásban résztvevő európaiak 65 százaléka figyeli az akciókat és a csoport több mint fele kupont, illetve ajándékkártyát használ fel spórolás gyanánt.

A felmérést az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban, Csehországban, Oroszországban 10 042 ember megkérdezésével végezte a Redshift Research, 2014 szeptemberében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.