Gazdaság hvg.hu 2014. november. 21. 20:18

Az Eurostar is lehalt, mint a váci vasút, de micsoda kártérítést fizet!

Kilent órán át, 1300 emberrel a fedélzeten vesztegelt két Eurostar-vasút a korom sötétben Franciaországban. Az utasok kompenzálása sem marad el.

A hazai vasúti hírekből ismert prózai ok, vagyis felsővezeték-szakadás miatt vesztegelt kilenc órán át Franciaországban két Eurostar-szerelvény.

A Londonból Párizsba és Londonból Brüsszelbe közlekedő két szerelvény csütörtökön állt meg a Lille melletti Lambersartban. Összesen 1300 ember utazott a fedélzeten, ők kilenc órán át vesztegeltek az éjszakai sötétben. A világítás, friss levegő, étel, áram és bármiféle információ nélkül maradt utasok nagyon türelmesek voltak - írta az egyik utas Twitter-üzenetében. Mások is fotókat készítettek a sötét utastérről:

A szerelvények végül a csütörtök este 9 óra körüli érkezés helyett Párizsba péntek hajnali fél négykor, Brüsszelbe hajnali hatkor érkeztek meg. Az 20Minutes.fr oldal szerint a brüsszeli járaton már osztogatott meleg italt a polgári védelem az utasoknak. Egy Párizsba érkező utas azt írta, hogy a vasútvállalat fizette az utasok éjszakai taxiját.

A brüsszeli utasok a retúrjegy árának akár a dupláját is megkaphatják kompenzációként, plusz egy ingyenjegyet egy későbbi útra, a párizsi utasok pedig a retúrjegy árát, plusz egy ingyenutat kapnak az Eurostartól a francia híroldal szerint.

Egy London-Párizs, vagy London-Brüsszel útra egy retúrjegy az osztálytól függően 25-100 ezer forintba is kerülhet.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.