2014. november. 14. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 14. 14:31 Gazdaság

Szijjártó elmondta, hogy kapaszkodnánk össze a törökökkel

A kétoldalú kereskedelem élénkítéséről állapodott meg Magyarország és Törökország – ezt nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, telefonon Ankarából. Szijjártó Péter kétnapos látogatást tett a török fővárosban. Azt mondta: a befektetések kölcsönös támogatásával, a magyar élőállat-export újraindításával fűznék szorosabbra a kapcsolatokat, emellett a magyarok részt vennének a török villamosenergia-hálózat és a nukleáris háttéripar kiépítésében.

Törökország fontos szerepet tölt be a magyar külgazdasági stratégiában, mivel egy dinamikusan növekedő gazdaság – mondta Szijjártó Péter, akit a török fővárosban fogadott Recep Tayyip Erdogan államfő, valamint megbeszélést folytatott Nihat Zeybekci gazdasági miniszterrel, Volkan Bozkir Európai Unió-ügyi miniszterrel és Mehmet Müezzinoglu egészségügyi miniszterrel, a gazdasági vegyes bizottság török társelnökével.

A tárcavezető emlékeztetett: a két ország Erdogan – még kormányfőként tett – 2013-as budapesti látogatásán arról állapodott meg, hogy ötmilliárd dollárra növelik az éves kétoldalú kereskedelmi forgalmat. A tavalyi évben a török-magyar áru- és szolgáltatásforgalom 26 százalékkal 2,6 milliárd dollárra nőtt, az idei év első nyolc hónapjában pedig további 7,4 százalékos növekedést regisztráltak – mondta.

A jelenleg 100 millió dollárra tehető magyarországi török befektetések további ösztönzésére 50 millió eurós pénzalapot hoztak létre, amely a kis- és középvállalkozások kölcsönös beruházásait fogja támogatni. A juh- és a szarvasmarha-export újraindításától pedig 130-150 millió dolláros exportnövekedést vár a magyar kormány.

Szijjártó Péter azt is kifejtette, hogy Magyarország elkötelezett támogatója Törökország európai integrációjának.

A magyar diplomácia vezetője kitért arra is, hogy Törökországra tranzitországként fontos szerep hárul az azerbajdzsáni gáz Közép-Európába juttatásában, ami Ilham Aliyev azeri elnök e heti budapesti látogatásának egyik központi témája volt. Magyarország pedig az Európába irányuló török kereskedelem tranzitországaként játszik jelentős szerepet, ezzel kapcsolatban a törökök a tranzitfuvar-engedélyek növelését kérték.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ankarai látogatásán találkozott több török nagyvállalat vezetőjével, valamint a Török-Magyar Kereskedőház elöljáróival is, és előadást tartott a TOBB Egyetem Gazdasági és Igazgatási Karán "Az Európai Unió jövője" címmel.

zöldhasú
Hirdetés