Varga személyesen számolt be az ország legnagyobb hitelezőjének
Varga Mihály ma a hivatalában számolt be a magyar gazdasági helyzetről az ország legnagyobb hitelezője, a Templeton befektetési alap alelnökének – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Varga Mihály ma hivatalában fogadta Michael Hasenstabot, a Franklin Templeton Investments befektetési alap kötvénypiacokért felelős alelnökét és munkatársait – írta közleményében az NGM.
A miniszter e szerint tájékoztatást adott a magyar gazdaság helyzetéről, növekedési kilátásairól, illetve a 2015-ös költségvetés tervezéséről. A tárca szerint a konzultáció az NGM és a Templeton szakértői közötti szokásos egyeztetések része volt.
A magyar államadósság mintegy 11 százaléka van a Templeton alap tulajdonában – leginkább államkötvények formájában.
"Mi rájuk vagyunk utalva, de ők is ránk" – mondta a Templetonról Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese még decemberben a Gazdasági Rádió műsorában.
Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a Templeton jelentős eladásokba kezd, az ÁKK vezérigazgató-helyettese azt válaszolta, "pár tízmilliárddal vagy néhány százmilliárddal ezt könnyen meg lehet tenni, de például a Franklin Templetonnál ez valószínűleg sokkal kevésbé egyszerű. Ez a cég birtokolja a papírok jelentős részét, a jelentős eladásokkal pedig megmozgatná a piacot. Tehát, hogy úgy mondjam, egymás kezét fogjuk ebben az ügyben".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.