2014. november. 12. 12:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 12. 13:44 Gazdaság

Putyin indíthatja el az ukrán államcsődöt?

Államcsőddel fenyeget Ukrajnában a hrivnya rekordmértékű leértékelődése. A nemzeti valuta mélypontja miatt komoly finanszírozási válsággal szembesülnek az ukrán kereskedelmi bankok, ha pedig a tulajdonosok nem képesek feltőkésíteni a pénzintézeteket, akkor a feladat az amúgy is sok sebből vérző központi költségvetésre hárul. A kiürülő államkasszánál elsőként Oroszország kopogtathat a pénzéért.

Az ukrán válság nyomán régóta mélyrepülésben lévő hrivnya e hét kedden történelmi mélypontra ért. Kijev nemzeti valutájával kapcsolatban az IMF 12,5 hrivnya/dollár szinten húzta meg a veszélyzóna határát, melyet azonban jócskán meghalad a mostani 15,85-ös árfolyam. Ez a túlzott visszaesés nagyban veszélyezteti a bankok devizafinanszírozásait, így a külföldi és hazai tulajdonosoknak záros határidőn belül gondoskodniuk kell az intézmények feltőkésítéséről – számol be a Napi.hu.

Amennyiben a pénzintézetek nem lesznek képesek maguk biztosítani fizetőképességüket, úgy mindenképpen állami támogatásra lesz szükségük. Az ország költségvetésén azonban a politikai és katonai válság miatt egyébként is komoly lyukak mutatkoznak. Ennek egyik fő tényezője a krími ipari bázis termelésének kiesése, amely egymaga az ország GDP-jének 16 százalékát nyújtotta. Ráadásul több kritika is érte az IMF áprilisi helyzetelemzését, mondván, hogy így is túlzottan optimista kilátásokat vázolt föl Kijev körülményeit illetően.

Egyre több szakértő vélekedik úgy, hogy Ukrajna kénytelen lesz törleszteni adósságait, ennek révén pedig közvetlen államcsőd veszélybe kerülne az ország. A helyzet súlyát növeli, hogy az első hitelező, aki kopogtathat a pénzéért nem más, mint Oroszország. Moszkva ugyanis a februári hárommilliárd dolláros kölcsön törlesztését ahhoz kötötte, hogy az ukrán államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát. Mivel ez a kritérium szinte biztosan nem teljesül, Kijev egyösszegű törlesztésre kényszerülhet, ezután pedig az IMF felé való tartozásai válnak majd aktuálissá 2016-ban.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.