A magyar adóhatóságnak az adóellenőrzésért felelős három vezetőjének tiltotta meg a belépést Egyesült Államok korrupciós ügyek miatt, értesült a hvg.hu több forrásból. A NAV-botrányban korábban elhangzott nevek, illetve a korrupciós ügyben kiszivárgott értesülések ismeretében a hvg.hu megpróbálta leszűkíteni a szóba jöhető NAV-vezetők listáját. Végül három név maradt, akik esetében az ügyre rálátó forrásaink sem tagadták, hogy érintettek lehetnek. A hvg.hu szeretett volna segítséget kapni az információ megerősítéséhez, sokszor kerestük a három NAV-ost, az adóhatóságot és az azt felügyelő NGM-et is: nem érkezett semmilyen cáfolat, semmilyen reakció. Pedig úgy tudjuk, a kitiltott NAV-osok jelezték feletteseiknek, hogy rákerültek a listára.
Megpróbáltuk leszűkíteni azoknak a személyeknek a körét, akik érintettek lehetnek az Egyesült Államok által kezdeményezett kitiltási ügyben. Figyelembe vettük a NAV-botrányt kirobbantó Horváth András mostani és korábbi nyilatkozatait, értesüléseit, volt kollégája, Vancsura István szavait, majd a mind rövidebb listát "megfuttattuk" az ügyre rálátó forrásainkkal. Végül három olyan adóhatósági vezetőt találtunk, aki a leírások alapján azon hat magyar személy közé tartozhat, akiktől korrupciós ügyek miatt az USA megtagadja a beutazási engedélyt.
Arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyes vezetőit is feketelistára tette az Egyesült Államok, először az Index.hu írt múlt hét pénteken. A cikkben azt állították, hogy maga a NAV-elnök, Vida Ildikó az egyik, az ügyben érintett személy. Az elnök azóta sem cáfolta, hogy rajta lenne a listán.
Mellette még egy NAV-elnökhelyettest és egy NAV-főosztályvezetőt emlegettek. A kérdés nyilvánvalóan az, hogy kiről lehet szó.
"Abban a körben, amely körülöttem mozog, és akik segítenek nekem ebben az ügyben, többekkel is beszéltem, és az a vélemény alakult ki, hogy két vezető jöhet szóba az elnökhelyettesek közül, a főosztályvezető pedig valószínűleg a központi hivatal egyik főosztályvezetője." - fogalmazott a hvg.hu-nak kedden adott interjújában Horváth András.
Horváth Andráshoz hasonlóan állt a nyilvánosság elé márciusban Vancsura István, aki a NAV Kiemelt Ügyek Igazgatóságán belül a RAPID ellenőrzési osztály vezetője volt, de 2011-ben megszűnt a jogviszonya. A Horváth-tal márciusban közösen tartott sajtótájékoztatójukon megneveztek több olyan személyt is, aki a NAV-on belül befolyással lehetett a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának gyengítésére, működtetésére. Vancsura most a Blikknek adott nyilatkozatban úgy fogalmazott: "nem lepődnék meg, ha az amerikaiak által kitiltottak között vezető beosztású NAV-osok is is szerepelnének. Szerinte ezek a vezetők a mai napig ugyanolyan magas beosztásban dolgoznak az adóhatóságnál, mint az áfabotrány kirobbanásakor.
Ha a márciusban említett neveket és az Indexen szereplő, valamint a Horváth által említett pozíciókat összevetjük, egyetlen elnökhelyettest találunk: Csillag Dezsőnét, akihez az adóellenőrzések, a jogi szabályozás, a bevallások és a végrehajtás tartozik. Főosztályvezetőből ugyancsak egyet találunk a névsorban, ő Dávida Marianna, aki az ellenőrzési főosztály vezetője.
Elérhetetlenek
Több, a kitiltási ügyre rálátó forrásunkat is felkerestük, hogy megtudjuk, stimmelnek-e a nevek. Egymástól függetlenül többen is azt állították, hogy az említett három NAV-vezető az Egyesült Államokból kitiltottak között van, illetve volt olyan is, aki nem tagadta, hogy ezek a nevek szerepelnek a listán.
Hogy ellenőrizzük értesülésünket, a hvg.hu kedd délután óta folyamatosan igyekezett elérni az érintetteket írásban és telefonon. Írtunk levelet mindhármuknak kedden, aztán a NAV sajtóosztályára szerda délelőtt, és az NGM-nek is. Arra kértük őket, hogy kommentálják információnkat, és arra is kíváncsiak voltunk, szóltak-e az NGM-nek arról, hogy felkerültek-e a listára. Beszéltünk telefonon Csillag és Dávida titkárságával még kedd délután, kértünk visszahívást, a titkárnő, akivel beszéltünk, elmondta, hogy a két vezető e-mail címére küldött levelet a titkárságon mindenki látja – és a titkárságon emlékeztek is a levelünkre, látták azt.
Hiába próbáltuk azonban szerdán is többször telefonon keresni az érintetteket, hiába telefonáltunk a titkárságra, és hiába hívtuk telefonon a NAV kommunikációs vezetőjét, nem értük el őket. Titkárnőjük - már akit még délelőtt egyszer elértünk - hol azzal mentette ki őket, hogy értekezleten vannak, hol azzal, hogy Csillag Dezsőné díjátadó ünnepségen, hol pedig azzal, hogy nincsenek a hivatalban. Egy idő után azonban már a titkárságok sem vették fel a telefont, pedig - ahogy egyik titkár elmondta még délelőtt - szerdán normál munkanap volt, 16:30-ig tartott a műszak. Amikor 16 óra körül véletlenszerűen felhívtunk két másik elnökhelyettes titkárságát, és két másik főosztály titkárságát, ott felvették a telefont. Vagyis első megkeresésünk óta 24 óra telt el, és reagálás, cáfolat senkitől sem érkezett.
Ugyanakkor a hvg.hu úgy értesült, hogy az érintettek jelezték feletteseiknek, hogy rákerültek a listára. Eddig a kormány és a nemzetgazdasági miniszter is csak annyit állított, hogy nem kérdezték, valaki rákerült-e a beosztottaik közül a listára. Varga Mihály miniszter kedden a Vida Ildikó érintettségét firtató kérdésekre csak annyit mondott: volt egy megállapodása a NAV-elnökkel, hogy az minden fontos dologról értesíti őt. Mivel most ilyesmi nem történt, az szerinte azt jelenti, hogy Vida biztosan nincs is rajta.
Kik ők?
Vida Ildikó a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke 2010 óta. Simicska Lajos embereként tartják számon, nem véletlenül. Simicska 1998-ban lett az adóhatóság (akkor APEH) elnöke, egyik elnökhelyettesének Vida Ildikót választotta, aki előtte is a Simicska-cégbirodalomban dolgozott, ahogyan az Átlátszó.hu összegyűjtötte. De Vida és Simicska korábbról is ismerte egymást a Bibó-kollégiumból, amelynek Orbán Viktor is tagja volt a rendszerváltás előtt. Amikor szűk egy év után távoznia kellett Simicskának az APEH éléről, 1999 szeptemberétől Vida lett az utódja, egészen 2002-ig vezette az adóhivatalt. Ide tért vissza 8 év szünet után.
Csillag Dezsőné tölti be a hat elnökhelyettes közül a legfajsúlyosabb posztot. Lényegében az adóellenőrzések, jogi szabályozás, bevallások, végrehajtás tartozik alá. Lassan 30 éve dolgozik az adóhivatalnál. A NAV archívuma szerint a jogelőd APEH-nél annak megalakítása, 1987 óta dolgozik, előtte a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságán állt munkába. 2010 óta elnökhelyettes, épp Vida Ildikó nevezte ki. „Számos szakmai elismerés és kitüntetés birtokosa. Magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült” – áll a NAV oldalán.
Dávida Marianna az ellenőrzési főosztály vezetője a Központi Hivatalban, részlege Csillag Dezsőné alá tartozik. 2010 októberében lett ennek a főosztálynak a vezetője, amely az adócsalók ellen vehetné fel a harcot elvileg, őt is Vida Ildikó nevezte ki. Előtte előtte a hatósági főosztály élén állt. Pikánssá teszi az amerikai korrupciós gyanúban és kitiltásban való esetleges érintettségét, hogy 2010 elején előadást tartott „A feketegazdaság elleni küzdelem” címmel.
A két új névben közös, hogy mindannyian az ellenőrzési részleg, vagyis az adócsalás elleni legfontosabb terület vezetői, Vida pedig a csúcsvezető. Ha valóban szerepelnek a kitiltottak listáján, ez jelzésértékkel bírna, ugyanis amerikai cégek legalább 2011 óta panaszkodtak a magyar adóhivatalnál és kormányzatnál az elharapódzott, a legálisan működő cégek érdekeit sértő adócsalás miatt, és segítségüket is felajánlották, de minden lepergett az adóhatóságról és a kormányzatról, kopogtatásukat érdemi lépés nem követte. Ebből lett elegük az amerikaiaiknak, ahogyan lefestette a kitiltási botrányhoz vezető utat az Index, és amivel a hvg.hu információi is egybevágnak. Horváth András, az áfabotrányt egy éve kirobbantó volt adóhatósági dolgozó is elmesélte, többször jelezte vezetőinek, hogy az adócsalók egy részével kesztyűs kézzel bánik a hivatal, de a hatóság felső vezetése alig tett ellenintézkedéseket, nagyvonalúan kezelte az ügyet. Ez után ment fideszes befolyásos politikusokhoz (Rogán Antalhoz, Lázár Jánoshoz), de ezek után a találkozók után sem tapasztalt Horváth András érdemi előrelépést az adócsalás elleni küzdelemben.
Az Egyesült Államok nagykövetsége, már a kitiltási botrány elején leszögezte, hogy nem mondhatja el a neveket, mert ezt egy amerikai jogszabály tiltja, és többszöri érdeklődésünkre sem árulták el őket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.