Varga leült a netes cégekkel, 20-25 milliárdot vár az internetadóból
Az internetadó bevezetésére vonatkozó javaslatról egyeztetett a nemzetgazdasági miniszter a távközlési szolgáltatókkal szerdán.
Varga Mihály arról tájékoztatta a szolgálatókat, hogy a kormány a távközlési adó internetszolgáltatásra történő kiterjesztésétől 20-25 milliárd forint bevételt vár - közölte Kövesi Gabriella, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke a találkozó után. A miniszter közölte azt is, hogy a kormány nyitott a szolgáltatók javaslataira.
Kövesi Gabriella azt mondta, hogy nincs túl sok idő az észrevételek megfogalmazására, hiszen az adótörvényeket a jövő évi költségvetéssel együtt tárgyalja a parlament, várhatóan november elején. Hozzátette, hogy a szolgáltatók a javaslat visszavonásában lennének érdekeltek. Elmondta azt is, hogy a javaslat benyújtása előtt semmilyen szakmai egyeztetés nem volt, így váratlanul érte a távközlési szolgáltatókat a szektort érintő új adóteher.
Azzal kapcsolatban, hogy a javaslatba az is bekerült, hogy a távközlési adó csökkenthető legyen a társasági adóval, Kövesi Gabriella úgy vélekedett, hogy a szolgáltatók többségének ez nem jelent kedvezményt, mert éppen a távközlési és közműadó-fizetési kötelezettségek miatt jellemzően nincs nyereségük, így nem fizetnek társasági adót.
A találkozó után a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki, e szerint a megbeszélésen felvetődött az a lehetőség, hogy az ügyfelek után a szolgáltatók átalánydíjat fizessenek. Varga Mihály megfontolásra érdemesnek tartotta azt a felvetést, hogy felső korlátot vezessenek be és azt is, hogy az alacsony adatforgalmat ne terhelje adó.
A HÉT elnöke elmondta azt is, hogy az Európai Unióban Magyarországon kívül csak néhány országban van iparági különadó, de kifejezetten az internetszolgáltatást sújtó adóról nincs tudomása.
A parlamentnek kedden benyújtott adócsomag-javaslat szerint jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztik a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az előterjesztés szerint az adó mértéke minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forint lesz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.