MN: Sokmilliós bulit csaptak egy luxushotelben a végrehajtók
A Magyar Nemzet szerint fényűző buli lett a végrehajtók háromnapos konferenciájából egy sárvári luxusszállodában, a kamarai közgyűlésből végül nem lett semmi. Hogy pontosan mennyit költöttek, azt nem tudni, de állítólag nem a szervezet büdzséjéből fizették a rendezvényt.
Mintegy ötszázan vettek részt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara tagjai közül azon a háromnapos konferencián, amelyet fényűző körülmények közt tartottak egy ötcsillagos sárvári luxusszállodában október elején – írja a Magyar Nemzet. Az esemény egyik célja a minden évben megtartott rendes közgyűlés lett volna, ám az a kamara szerint "technikai okok" miatt elmaradt.
A kamara húszéves fennállását is ünnepelték, biztos ennek köszönhetően hívták meg az eseményre neves előadók egész sorát és a lap szerint külön erre az alkalomra készült, saját címkézésű bort szolgáltak fel. A menün egyebek mellett malacsült, marhabélszín, valamint zöldséges garnélarák szerepelt, a szalvétán pedig a kamara jelképe látszott.
A végrehajtói kamara a lapnak azt mondta: a konferencia költségeit nem a szervezet büdzséjéből, hanem a kamarai tagok hozzájárulásából, mintegy 62 millió forintból finanszírozták. Hozzátették: bár a költségek elszámolása még folyamatban van, az már jól látható, hogy a végösszeg messze alatta marad az elkülönített keretösszegnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.