2014. október. 10. 10:58 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 10. 10:58 Gazdaság

A rezsicsökkentés hozta vissza a deflációt

Továbbra is a rezsicsökkentés húzza le az inflációt a Buda-Cash és az Erste elemzői szerint, akik ugyanakkor arra számítanak, hogy az élelmiszerek ára tovább emelkedhet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében szintén kiemelte, hogy a rezsicsökkentéseknek köszönhetően jelentősen mérséklődött a háztartási energia ára. Az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő - hangsúlyozta a tárca. 

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője kommentárjában úgy vélte, hogy a bázishatások mellett a rezsicsökkentés hatása továbbra is domináns tényező a defláció kialakulásában, éves szinten 12 százalékkal esett a háztartási energia ára, hasonlóan az előző hónaphoz. 

Gabler Gergely, az Erste vezető elemzője kifejtette: éves szinten továbbra is a háztartási energiaárak csökkenése húzza le az inflációt. Az élelmiszerárak idén először mutattak emelkedést éves összevetésben, ez pedig megerősíti az Erste azon várakozását, hogy az alacsony bázisról jelentősebb áremelkedés jöhet az élelmiszerek terén - jelezte a szakértő.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.