2014. október. 02. 18:54 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 02. 18:58 Gazdaság

A lovak közé csapna az IMF vezérigazgatója

A Nemzetközi Valutaalap vezetője arra figyelmeztetett, hogy a világgazdaság hosszú időre megrekedhet egy lanyha növekedési pályán, miközben az országok igyekeznek szabadulni a múltból származó magas államadósságtól és munkanélküliségtől.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a washingtoni Georgtown Egyetemen csütörtökön tartott előadásában rámutatott, hogy a világgazdasági fellendülés gyengébbnek bizonyult annál, amit a valutaalap hat hónappal ezelőtt jósolt. Fennáll a kockázata annak, hogy hosszú ideig a renyhe növekedés lesz a jellemző, különösen az eurózónában.

"Igen, van fellendülés, de mindannyian tudjuk és érezzük, hogy a növekedés és a munkahelyteremtés mértéke egyszerűen nem elég jó" - mondta a politikus, értésre adva, hogy a valutaalap a jövő héten nyilvánosságra kerülő őszi előrejelzésében csökkentheti a becsült növekedésre vonatkozó számait.

A francia közgazdász felhívta a figyelmet azokra a pénzügyi kockázatokra, amelyek a fejlett országokban az eszközértékelésekben jelentek meg, illetve egyre több kockázatos tranzakciót kezdenek végrehajtani az árnyékbankrendszerben. A geopolitikai feszültségek ugyancsak vakvágányra terelhetik a fellendülést – mondta. Itt az ukrajnai és a közel-keleti válságot, valamint az Ebola-járványt említette.

Lagarde felszólította a politikusokat, hogy tegyenek többet a gazdasági növekedés fellendítéséért és az új munkahelyek létrehozásáért, ideértve a munkaerőpiac reformját és infrastrukturális beruházások elindítását.

"Az a fő feladatunk most, hogy segítsünk mozgásba hozni a világgazdaság fogaskerekeit és felülkerekedni a kiábrándító mértékű, törékeny, egyenetlen és kockázatokkal terhes fellendülésen" - mondta az IMF vezetője, aki dicsérte a jegybankok alkalmazkodó monetáris politikáját.

Az IMF és a Világbank jövő hét végén tartja őszi közgyűlését. A valutaalap kedden teszi közzé gazdasági előrejelzését.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.