Magyar parlamenti delegáció utazik Iránba október végén. Úgy tudjuk, valójában exportlehetőségekről tárgyalnak majd.
Magyar parlamenti delegáció utazik Iránba október 21-én – adta hírül az iráni Fars hírügynökség. A delegációt a hvg.hu információi szerint Latorcai János, a parlament KDNP-s alelnöke vezeti majd. Úgy tudjuk, a delegáció tagja lesz ugyanakkor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László is, aki magyar exportlehetőségekről, elsősorban élelmiszer és gyógyszeripari termékek kiviteléről tárgyal majd. Parragh Lászlót egyelőre nem sikerült utolérnünk.
A „keleti nyitás” újabb állomása abból a szempontból nem meglepetés, hogy Martonyi János külügyminiszter még tavaly októberben beszélt arról: az Iránnal kapcsolatos nemzetközi hangulat „megváltozott”, így ha sikerül az ország atomprogramjára megoldást találni, nagy exportlehetőségek nyílnak majd. Úgy tudjuk, több jelentős, a kormányhoz közel álló magyar gazdasági szereplő is komolyan készül már arra, hogy iráni partnerekkel kössön üzletet a fenti iparágakban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.