2014. szeptember. 29. 14:32 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 29. 17:12 Gazdaság

Kért valamit Ádertől a bankszövetség

A Magyar Bankszövetség azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. A Fidesz szerint a bankszövetség "agresszív módon próbált nyomást gyakorolni a köztársasági elnökre".

A bankszövetség MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a normakontroll szükségességét az is indokolja, hogy az elszámolási törvény alapjául szolgáló, júliusban elfogadott törvénnyel kapcsolatban bírói kezdeményezésre alkotmánybírósági eljárás van folyamatban, amelytől a szövetség szerint a most elfogadott törvény elválaszthatatlan.

A parlament elfogadta a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolására vonatkozó törvényt, amely visszamenőleges hatállyal állapít meg új szabályokat a lakossági hitelezésben, és ró hatalmas terheket a bankszektorra - fogalmaz a szervezet.

A közlemény szerint a Magyar Bankszövetség a jogbiztonság és a kiszámítható jogalkalmazás érdekében kezdeményezi - ahogy azt a július 4-én elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződéseket érintő korábbi törvény esetén is megtette -, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra.

Hangsúlyozták ugyanakkor azt is: a bankszektor megerősíti, hogy a törvény hatályba lépése esetén pontosan, az abban foglalt határidőket maradéktalanul betartva végre fogja hajtani a törvény szerinti elszámolást, visszaírást, ahogy korábban is mindig az aktuális jogszabályok betartásával dolgozott.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető közleményben reagálta a kérésre, szerinte a Magyar Bankszövetség "agresszív módon próbált nyomást gyakorolni a köztársasági elnökre".

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.