2014. szeptember. 25. 07:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 25. 09:10 Gazdaság

Százmilliókat költ utazásokra a médiahatóság

Dolgozói nemzetközi utazásainak szervezésére keres vállalkozókat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely az utazásokra három év alatt 345 millió forint plusz áfa keretösszegben költene – írta a napi.hu.

Utazásszervezőt keres az NMHH – derült ki a napi.hu szerint a hatóság közbeszerzési felhívásából. A nemzetközi utazások lebonyolítására három évre 345 millió forint plusz áfa keretösszegben kötnek szerződést a nyertesekkel. A kiírás szerint több céggel is megállapodhatnak.

A média és hírközlési területeket szabályzó, önálló államigazgatási szervként működő NMHH több mint 600 dolgozójának hivatalos légi és földi utazásainak, illetve a földi szolgáltatások – szállásfoglalás, autóbérlés, utasbiztosítás, egyéb menetjegyek, kiegészítő szolgáltatások – szervezésére keres vállalkozókat. Az utazások Európán belüli, esetenként azon kívüli területeket érintenek.

A pályázóknak rendelkezniük kell nemzetközi utak szervezésből az elmúlt három évben összesen legalább nettó 300 millió forint árbevétellel, fel kell tudni mutatni más mellett legalább nettó 150 millió forint értékű szolgáltatási referenciát, amiből legalább egy 12 hónapos, folyamatos időtartamra szólt, valamint legalább kettő olyan referenciát is igazolni kell, amit 2000 főt foglalkoztató magyarországi gazdasági szereplőnek nyújtottak – tette hozzá a napi.hu.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.