2014. szeptember. 19. 17:44 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 19. 17:43 Gazdaság

Sikerült megállítani a paprika termőterületének csökkenését

Hosszú évek után az idén megállt a paprika termőterületének csökkenése, a fűszernövényt 800 hektáron termelik most a kalocsai védett területen – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Kalocsán, a paprikafesztivál alkalmából rendezett gasztroshow megnyitóján.

Kell, hogy a termelői háttér is erősödjön, ezért is támogattuk ebben az évben a paprika vetőmag beszerzését és erre készülünk jövőre is – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Álláspontja szerint a termőterület nagyságának stabilizálódásában, sőt kismértékű növekedésében ennek is szerepe volt.

A magyar paprika világszerte ismert, Észak- és Dél Amerikában megtalálható az üzletekben, fontos, hogy továbbra is ízléses csomagolással, komoly repertoárral, a hagyományos ízvilágot is megőrizve legyen jelen a termék ezeken a piacokon.

A földművelésügyi tárca vezetője szerint a 25. kalocsai paprikafesztivál "ráirányítja a figyelmet az értékeinkre". Kalocsa két hungarikummal is büszkélkedhet, a paprikával és a népművészettel, ezek összekapcsolódnak - tette hozzá.

Török Ferenc (Fidesz), Kalocsa polgármestere úgy fogalmazott: a 25. jubileumi fesztivál a hungarikumok jegyében fog eltelni, ami a városnak azt a szándékát mutatja, hogy az értékeit felkarolja és használja a város javára.

A 25. Kalocsai Paprikafesztivál rendezvényei 8 helyszínen zajlanak péntek délutántól vasárnap estig. A gasztronómiai rendezvények mellett kulturális és gyermekprogramok várják az ide látogatókat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.