2014. augusztus. 26. 12:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 26. 13:40 Gazdaság

Húszezren veszthetik el állásukat Kelet-Magyarországon

A jövő évtől több tízezren veszíthetik el állásukat az amúgy is munkanélküliség sújtotta Kelet-Magyarországon, ha nem sikerül pótolni a most kieső korábbi EU-s szekezetátalakítási támogatást a dohánytermelésben.

Súlyos válság előtt áll, vagy akár teljes egészében meg is szűnhet a hazai dohánytermelés jövőre és több tízezer, a dohánytermelésben foglalkoztatott munkavállaló veszítheti el a munkahelyét az elmaradott keleti régióban, ezzel jelentős foglalkoztatási válságot okozva Magyarországon – közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ). A problémát az okozza, hogy összesen 24,2 millió eurós támogatástól esnek el a hazai dohánytermesztésben dolgozók, mivel az EU a 2015-ös évtől már nem biztosítja a szerkezetátalakítási támogatást. A kieső összegeket hazai forrásokból kellene pótolni, de ennek megoldása egyelőre várat magára.

A dohánytermelésben dolgozók 80 százaléka Magyarországon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakik, 90 százalékuk szakképzettség nélküli, 70 százalékok nő, 50 százalékuk pedig roma. Évente 8000-9000 tonna dohányt termelnek, ami nem nagy mennyiség, hiszen Európában a dohánygyárak több mint nyolcvan százalékban a kontinensen kívüli országokból hozzák be az alapanyagot. A hazai dohánytermelés azonban kulcsfontosságú a kelet-magyarországi régióban a foglalkoztatás szempontjából. 

"A MADOSZ évek óta tárgyalásokat folytat az EU, valamint hazánk illetékes szerveivel, hogy mind inkább segítsük a hazai dohánytermesztésben foglalkozókat, értve ez alatt nemcsak közvetlenül a termelésben dolgozókat és termelőket, de a termelésszervezést végző termelői csoportokat, valamint a felvásárló cégeket is. Az egyeztetések jelenleg is zajlanak, hogy a mostani legfontosabb problémára megoldást találjunk" – fogalmazott Bényei Illés, a MADOSZ elnöke.

A MADOSZ kiemelt céljának tekinti a dohánytermelők és a földeken dolgozó mélyszegénységben élők érdekeinek védelmét, akiknek a dohánynövény jelenti az egyetlen megélhetési forrást, hagyományos Dohánytermesztési Nyílt Napjukon, kedden pedig a szövetség az ULT Magyarország Zrt.-vel, valamint a DOFER Dohányfermentáló Zrt.-vel közösen egy együttműködési megállapodást is aláírt a vidéki foglalkoztatás és jövedelemszerzés támogatására.

Bényei Illés azt mondta, olyan hosszú távon fenntartható feltételrendszert kell biztosítani a szektorban dolgozóknak, mely garantálja a biztos jövedelemszerzést, és érdekeltté teszi a termelőket a költségcsökkentő beruházások megvalósításában. Ehhez szükség van arra, hogy a magyar állam is fontosnak tartsa az ágazatot és segítse a foglalkoztatási szempontból is elmaradott keleti régió támogatását.

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára azt mondta, a kormány keresi az európai uniós követelményeknek is megfelelő támogatási lehetőséget a dohánytermesztésben foglalkoztatott 20 ezer ember munkahelyének megőrzéséhez.

Az idei dohánytermelés egyébként az átlag körül alakult Magyarországon, 2014-ben a feldolgozók 4711 hektáros dohányterület termésének felvásárlására kötöttek szerződést. A gazdálkodók így 1500 hektár Burley, míg 3211 hektár Virginia dohányfajtát ültettek tavasszal. A dohánytermő terület mintegy 85 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.