Cinkotai János nem akart kamatcsökkentést
Nyolcan szavazták meg a 20 bázispontos kamatcsökkentést július 22-én, egy tag, Cinkotai János a kamat szinten tartására voksolt.
A monetáris tanács július 22-i kamatdöntő ülésén nyolcan szavazták meg a 20 bázispontos kamatcsökkentést, egy tag a kamat szinten tartására voksolt. A csökkentésre Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György, Matolcsy György, Windisch László és Pleschinger Gyula, a szinten tartásra pedig Cinkotai János szavazott - derül ki a monetáris tanács júliusi kamatdöntő üléséről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa július 22-én a 10 bázispontos piaci konszenzussal szemben 20 bázisponttal 2,10 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az ülés után Matolcsy György jegybankelnök sajtótájékoztatón bejelentette: az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig 2,1 százalékon marad.
Az MNB jegyzőkönyve szerint a júniusi inflációs adat alapján a fogyasztói árak továbbra is historikusan alacsony dinamikát mutattak. A középtávú kilátásokat megragadó inflációs alapfolyamat mutatók továbbra is mérsékelt inflációs nyomást jeleznek, amihez hozzájárul a visszafogott külpiaci infláció, a kihasználatlan kapacitások nagysága, az alacsony bérdinamika, az inflációs várakozások mérséklődése, valamint a szabályozott árak több lépcsőben végrehajtott csökkentése. A hazai reálgazdasági és munkapiaci tényezők továbbra is dezinflációs hatásúak, az alacsony infláció tartósan fennmaradhat. Az infláció az előrejelzési horizont végén érheti el az árstabilitásnak megfelelő, 3 százalék körüli értéket.
A monetáris tanács több tagja is röviden értékelte a 2012 augusztusa óta tartó kamatcsökkentési ciklus makrogazdasági hatásait, és egyetértettek abban, hogy van még tér némi kamatcsökkentésre. A tanács tagjai abban is egyetértettek, hogy egy 20 bázispontos kamatcsökkentéssel az alapkamat elérhet arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. Többen is hangsúlyozták, hogy a kamatpálya aljával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetése a lazítási ciklus lezárását indokolja, ezért a 20 bázispontos kamatcsökkentés mellett a lazítási ciklus lezárását javasolták.
Egy tanácstag véleménye szerint Magyarországon már árstabilitás van és az infláció az előrejelzési horizonton várhatóan a jegybanktörvény alapján kitűzött inflációs céllal összhangban alakul. Véleménye szerint az alapkamat további csökkentése nem indokolt, a gazdasági növekedést pedig alig számszerűsíthető mértékben támogathatja, ami nem-konvencionális jegybanki eszközzel, nevezetesen a jegybank növekedési hitelprogramjával is támogatható. Ugyanez a tanácstag hozzátette, hogy az irányadó kamatláb további mérséklése pénzügyi kockázatot hordozhat magában, míg annak kedvező hatásai csak korlátozottan érvényesülhetnek.
A tanács egy másik tagja azt emelte ki, hogy a jelenlegi döntés fő üzenete nem a további kamatcsökkentés mértéke, hanem a ciklus lezárása lehet, ezért – fenntartva, hogy a csökkentés az esetleges pozitív hatások mellett azokhoz képest nagyobb mértékben növeli a kockázatokat – a döntés fő üzenetére tekintettel támogatta a 20 bázispontos csökkentés mellett megvalósuló, a kamatcsökkentési ciklust lezáró javaslatot.
A nemzetközi befektetői hangulat az elmúlt hónapban változékonyan alakult, főként a kiéleződő geopolitikai konfliktusok, illetve a vártnál gyengébb európai makrogazdasági adatok hatására. Eközben Magyarország kockázati felárai érdemben nem változtak, a forint árfolyama enyhén gyengült, amiben a külső tényezők mellett országspecifikus tényezők is szerepet játszhattak. Magyarország sérülékenységét csökkenti a tartósan magas külső finanszírozási képesség, és az ennek nyomán csökkenő külső adósságállomány. A hazai kockázati megítélést javíthatja az MNB önfinanszírozási koncepcióhoz kapcsolódó bejelentése is.
A tanács többségének megítélése szerint a kamatpálya aljával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetése a lazítási ciklus lezárását indokolta, az árstabilitás középtávú elérése pedig további 20 bázispontos kamatcsökkentést tett szükségessé. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az aktuális kamatlépéssel befejeződik a lazítási ciklus. A ciklus lezárása mellett az alapkamat 20 bázispontos csökkentését nyolc tanácstag támogatta, míg a tanács egy tagja az alapkamat szinten tartása mellett tette le voksát. Több döntéshozó is kiemelte, hogy a ciklus során végig hiteles volt a jegybank kommunikációja, és az egyes lépések összhangban voltak a piaci várakozásokkal, így azok tovább erősíthették az intézményi hitelességet.
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a monetáris tanács megítélése szerint az alapkamat elért arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. Ezzel a kétéves, jelentős mértékű, 490 bázispontos lazítási ciklus véget ért, előretekintve a makrogazdasági kilátások tartósan laza monetáris kondíciók fenntartásának irányába mutatnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.