Most még nem, de később akár érinthetik is Paks 2-t az Oroszország elleni szankciók
Az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos szerint Paks 2 előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország elleni szankciók.
A Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország ellen tervezett nemzetközi szankciók – mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Az előkészítő fázist nem kell, hogy zavarja, ami most a nemzetközi politikában zajlik, ugyanakkor figyelemmel kell kísérni azt, ami az unió szintjén történik. Ha széles körű szankciót vezetnének be Oroszországgal szemben, az akár érintheti a projektet - mondta a kormánybiztos. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "Európa ezer szállal kötődik Oroszországhoz", így véleménye szerint a szankciókat illetően meg kell találni azt a megoldást, amellyel az európai érdekek nem sérülnek súlyosan.
A kormánybiztos reagált Szél Bernadett, az LMP társelnökének vasárnapi közleményére, miszerint az Aszódi Attila által vezetett BME Nukleáris Technikai Intézet több mint egymilliárd forint értében kapott megbízást a Paksi Atomerőműtől és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Azt mondta, hogy az említett összeg az elmúlt 12 év projektjeinek a szerződéses összege, és mintegy száz szerződést ölel fel. Hozzátette, hogy amikor megkapta a kormánybiztosi felkérést 2014. július 1-jén, lemondott igazgatói posztjáról a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem említett intézeténél, hogy a jövőben ne merülhessen fel az összeférhetetlenség kérdése.
Az atomerőmű bővítésével kapcsolatos aktuális munkáról elmondta, hogy jelenleg azokon a szerződéseken dolgoznak, amelyek a műszaki részletkérdéseket fogják tisztázni. Ezt a munkát ebben az évben szeretnék lezárni. Ezzel párhuzamosan folyik a telephelyvizsgálati program, amely a tervek szerint jövőre zárul le. Megindult továbbá a környezetvédelmi vizsgálat is. Ha midezek elkészülnek, akkor indulhat el az erőmű tényleges tervezése.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.