Kevés lehet a kórházaknak dobott újabb mentőöv is
Körülbelül két és fél hónap alatt keletkezett tartozást tudnak a kórházak kiegyenlíteni – reagált a Magyar Hírlapnak Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója az egészségügyi államtitkár múlt heti bejelentésére, miszerint az Egészségügyi Alap tizennégymilliárd forintos céltartalékából többlettámogatást kapnak a kórházak.
Az egészségügyi szolgáltatók jelenlegi adósságainak 16-18 százalékára nyújt fedezetet a bejelentett többlettámogatás – mondta a lapnak Rácz Jenő.
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy a kormány döntése alapján a költségvetési zárolás az egészségügyet nem érinti, így a szolgáltatók kikerültek ebből a körből. Az államtitkár jelezte, a többlettámogatás az Egészségügyi Alap tizennégymilliárd forintos céltartalékából származhat.
Az intézmények hetvenöt százalékban lejárt szállítói tartozásuk kiegyenlítésére, huszonöt százalékban pedig működési feltételeik javítására fordíthatják a pénzt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.