2014. július. 17. 09:14 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 17. 14:38 Gazdaság

Több disznó és marha él Magyarországon

200 ezerrel több sertés, és mintegy 25 ezerrel több szarvasmarha van Magyarországon, mint tavaly – közölte a KSH.

Az első fél évben 82 ezerrel nőtt a sertés- és 5 ezerrel a szarvasmarha-állomány – jelentette a június 1-jei állapotok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év közepén 3,1 millió volt a sertések száma, 204 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ezen belül 7 ezerrel, 200 ezerre nőtt az anyakocák száma. A szarvasmarha-állomány 788 ezer állatot számlált június 1-jén, 25 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. A 356 ezres tehénállomány 20 ezerrel volt nagyobb, mint a múlt év közepén.

A szarvasmarha-állomány 2010 decembere óta tartó növekedése tovább folytatódott. A sertések száma az elmúlt hat hónapban némileg emelkedett, míg a juhoké nem változott. A tyúkállomány a szezonalitásnak megfelelően növekedett a decemberi állományhoz képest.

A tyúkok száma júniusban 36,5 millió volt, 2,6 millióval – 8 százalékkal – több az egy évvel korábbinál. A tavaly december 1-jeihez viszonyítva az állomány 7 millióval, 24 százalékkal emelkedett. A 11,2 milliós tojóállomány az egy évvel korábbival közel azonos, míg a hat hónappal ezelőttinél 1,7 millióval, 13 százalékkal volt kevesebb.

A juhállomány ez év június 1-jén 1,3 millió, az anyajuhok száma 881 ezer volt, ami 63 ezerrel, illetve 39 ezerrel volt több a múlt év júniusi adatokhoz képest – tartalmazza a KSH gyorstájékoztatója.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Riba István 2025. március. 06. 16:00

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?