Országos civil hálót kialakítását kezdeményezi a pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése és a fogyasztói jogérvényesítés elősegítése érdekében az MNB. Ennek keretében a jegybank idén 77,5 millió forintnyi pályázati összeggel támogatja a pénzügyi fogyasztóvédelmet erősítő civil szervezetek projektjeit.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi fogyasztóvédelmi civil hálót alakít ki, amelynek keretében – a lakosság széles körének elérése érdekében – az ország egész területén támogatni kívánja a fogyasztói tudatosság növeléséért, a jogérvényesítés elősegítéséért, valamint a pénzügyi kultúra fejlesztéséért dolgozó civil szervezeteket – közölte az MNB szerdán.
A célok elérése érdekében 2014. július 15-én pályázatot írt ki a (például egyesületi, alapítványi formában működő), saját költségvetéssel és nyilvántartott tagsággal rendelkező, az elmúlt 3-5 évben aktívan a fogyasztóvédelemben tevékenykedett nonprofit szervezetek részére az e célokkal összefüggő projektek megvalósítására.
A 2014. évi pályázati keretösszeg 77,544 millió forint. Egy civil szervezetnek lehetősége van akár két projekttel is pályázni, ám összességében egy nonprofit intézmény legfeljebb 17,5 millió forint támogatásban részesülhet. A vissza nem térítendő támogatási összeg akár a projekt teljes költségét fedezheti, de például működési kiadásokra, bérekre nem fordítható. A támogatási kérelmeket augusztus 14-én 16 óráig lehet benyújtani. A támogatásokat a jegybank legkésőbb december 31-ig fizeti ki, míg a civil szervezetek 2015. június 30-ig tájékoztatják az MNB-t a megvalósult projektről és a támogatás pénzügyi felhasználásáról.
A beérkezett pályázatokról egy szakmai testület javaslata alapján a MNB Igazgatósága dönt a pályázati kiírásban (felugyelet.mnb.hu/fogyasztoknak/civilhalo) foglaltak alapján. A jegybank a pályázatot a következő években is meghirdeti.
A pályázati témakörök:
1. A fogyasztók pénzügyi jogérvényesítését elősegítő és támogató független szakmai tevékenység;
2. Pénzügyi fogyasztóvédelmi tájékoztató információs rendszer kialakítása és működtetése;
3. A tudatos pénzügyi fogyasztói magatartás elősegítése és a fogyasztók tájékozottságának javítása érdekében pénzügyi fogyasztóvédelmi oktatások és tájékoztatók szervezése, lebonyolítása;
4. A hátrányos helyzetű társadalmi rétegek pénzügyi tudatosságának növelése.
Civil fórumot is szerveztek
Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja idén májusban hozta létre a civil szféra és a jegybank pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdéseiről egyeztető, rendszeresen ülésező Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Fórumot. Azt nem találtuk az MNB honlapján, hogy mely civil szervezetek vesznek részt a havi összejöveteleken.
Ez az a központ, amit februárig Doubravszky György vezetett. Dubravszky Matolcsy György bizalmi emberének számított, korábban nemzetgazdasági minisztersége idején nevezték ki pénzügyi ombudsmannak. Miután Varga Mihály lett a nemzetgazdasági miniszter, leváltották, és Dubravszky átkerült a jegybankba a fogyasztóvédelmi központ vezetőjének, de februárban onnan is leváltották.
Feladatait azóta ideiglenes jelleggel Freisleben Vilmos, az MNB felügyeleti területén működő fogyasztóvédelmi igazgatója látja el egy sajtóértesülés szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.