2014. június. 13. 12:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. június. 13. 13:47 Gazdaság

Megvan a hajléktalantüskék ellenszere

Helyeslést is, de főként megrökönyödést váltott ki Londonban, amikor néhány hete tömegesen jelentek meg a földbe csavarozott acéltüskék az utcán élők által gyakran használt ülő, fekvőhelyeken. Meg is van az első olyan csoport, amely a civilizáció e szégyenét nem is hagyja annyiban.

A celebvilágról bőséggel híreket generáló Vice.com-ra került fel az a képes riport, ami bemutatja, mivel kell számonia Londonban a hatóságnak, ha továbbra is úgy akarják nem ltáhatóvá tenni a hajléktalanokat, hogy a frekventált helyeken lehetetlenné teszik a letelepedésüket, az éjszakai ottalvásukat.

Az aktivisták a Regent Streeten működő Tesco Metro kirakata elé telepített fémtüskéit vették célba – cementtel, vízzel – vagyis betonnal. A riport szerint az elkövetők, akik több ilyen akciót is kilátásba heyleztek, tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy rongálást végeznek, de szerintük éppen a Tesco, mely az alsó néposztálokból él, nem alkalmazhat ilyen embertelen megoldásokat. A protestakció eredménye esztétikai szempontból rettenetes: itt megnézheti

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.