2014. május. 21. 08:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 21. 10:10 Gazdaság

"Visítva, de aláférünk a Brüsszel által még elfogadhatónak tartott hiánynak"

Kovács Árpád szerint a gazdaság növekszik, a bankszektorba áramlik a tőke, csökkenhet az infláció, gyorsulhat az export. A költségvetési tanács elnöke optimista, ám óvatos.

A gazdaság növekszik, a bankszektorba áramlik a tőke, csökkenhet az infláció, gyorsulhat az export, ez pedig óvatos optimizmusra ad okot – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy keddi szombathelyi gazdasági fórumon a Vas Népe tudósítása szerint. A Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén Kovács Árpád kifejtette: a javuló számok első sorban az export növekedésének és a belső fogyasztás meglódulásának köszönhetőek.

Úgy fogalmazott: "Visítva, de aláférünk" az Európai Unió által még elfogadhatónak tartott háromszázalékos költségvetési hiánynak. Előadásában ismertette: a gazdasági növekedés jelenleg 2,5 százalékos, de a növekedés ütemét 4 százalékosra szeretnék növelni.

Szavai szerint az államadósság közben ugyan nő, de a halmozott államadósság aránya nem. Ezermilliárdos az államadósság-növekedés, ugyanakkor a belföldön megtermelt jövedelem 2-3 ezer milliárddal növekszik évente. Kovács Árpád szerint nem csak az európai gazdaság, de a miénk is túl van a válságon, de továbbra is szükség van a magyar beszállítói környezet fejlesztésére. Hozzátette: reményei szerint egy konszolidációs időszak jön, cselekvési optimizmussal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.