A Magyar Telekomra is hat a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés és a frekvenciatender befolyásolhatja a Magyar Telekom idei teljesítményét.
A Magyar Telekom teljesítményében jó trend kezd kialakulni, az idén főleg a további energiaár-csökkentések és a frekvenciatender lehetnek leginkább hatással a vállalat működésére - mondta Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes az első negyedév erdményeit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.
Jelezte, hogy áprilisban és szeptemberben ismét csökken a gáz és a villany ára, továbbá a politikai nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy a kormánynak szándékában áll nemcsak a lakosság, hanem a gazdasági szféra számára is mérsékelni az energiadíjakat. Hozzátette, hogy utóbbi hatását egyelőre nem lehet felmérni. A frekvenciatender végleges értéke még szintén nem ismert, a közzétett tervezet szerint a tendert május 22-én írja ki a hatóság és június közepén lehet beadni a jelentkezéseket.
Kérdésre válaszolva a vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy mindezek hatását az üzleti teljesítményre a második negyedév után lehet majd látni, az előrejelzések esetleges felülvizsgálata addig nem kerül szóba.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.