Elkészült az Energiaklub idei Lakossági Energiahatékonysági Barométere. A reprezentatív felmérés azt mutatta, hogy 2014-ben azoknak a háromnegyede, akik már felújítottak, a várt vagy annál jobb megtakarítási mutatóval számolhatnak; akik visoznt az idén vágnak bele, főként a nyílászárókat és a homlokzati hőszigetelést preferálják.
A felújító háztartások több mint háromnegyede a vártnak megfelelő, vagy annál is nagyobb megtakarítást ért el a korszerűsítésnek köszönhetően – derül ki az Energiaklub legújabb, országos, reprezentatív adatfelvételéből. (Az Energiaklub részletes kutatási jelentése itt érhető el.) A háztartások egyötöde tervezi, hogy a közeljövőben valamilyen energetikai célú felújításba fog. A felújítást tervező háztartások 41 százaléka a magas rezsi miatt vágna bele a munkálatokba. A leggyakrabban a nyílászárók cseréjét (44%) és a homlokzati hőszigetelést (39%) említették a terveik között.
A felújítások aránya az elmúlt 10 évben ehhez hasonló volt. A legtöbben (45%) a nyílászárókat cserélték ki, ellenben jóval kevesebben, körülbelül minden ötödik felújítás során hőszigeteltek. A korszerűsítések hatására átlagosan 22 százalékkal csökkent a felújított lakások fenntartásának költsége. A legnagyobb megtakarítást (24%) a homlokzati
hőszigetelés esetében érzékelték a felújítók.
Jellemzőek a szűkös finanszírozási lehetőségek: a felújítók 4/5-e saját forrásaira támaszkodik a felújítás során. Felújítási célú hitelt majd minden hatodikuk igényelt a múltban. Az átlagosan igényelt 1,4 millió Ft hitel a magas egyedi elbírálási költségek miatt a banki gyakorlat szerint kicsi. Szükség van tehát olyan forrásokra, amelyet az állam biztosít a lakossági felújításokhoz.
A felmérés adatai szerint pályázati támogatásban a felújítók 7 százaléka részesült az elmúlt 10 évben, a jövőben felújítani szándékozóknak viszont már 12 százaléka számít pályázati támogatásra. Az adatfelvétel szerint a pályázati támogatottak négyötöde társasházban lakó háztartás volt. Több kutatás is kimutatta azonban, hogy a legnagyobb
energiamegtakarítás háztartási és országos szinten is jellemzően a családi házak korszerűsítésével érhető el.
A felújítások mindössze negyedében készült szakértői számítás a beruházás előtt; a háztartások jellemzően saját kutatásuk alapján döntenek a beruházás tartalmáról, vagy ismerős véleményét kérik. Pedig néhány tízezer forintért már komoly szakértőt lehet megbízni az ingatlan felmérésével, ami a beruházás több százezer, akár milliós nagyságrendű értékéhez viszonyítva elenyésző összeg - különösen akkor, ha egy rosszul megtervezett beruházás bosszúságaitól és felesleges költségeitől mentesíti a családot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.