2014. március. 31. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 31. 09:09 Gazdaság

Ma is támogatásra szorult a rubel

Szerény emelkedéssel indítottak a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói hétfőn, miközben a rubel gyengült.

A dollárban jegyzett részvények kereskedését tükröző RTS-index 0,37 százalékos pluszban, 1190,70 ponton, a likvidebb rubelkereskedésű MICEX-tőzsdemutató 0,09 százalékos emelkedéssel 1345,39 ponton állt fél kilenckor, gyakorlatilag ugyanott voltak, ahol másfél órával korábban indították a kereskedést. 

Az RTS a tizenkilenc márciusi kereskedési napból csupán hétszer zárt emelkedéssel. Az RTS tavaly 5,5 százalékkal gyengült, 2012-ben körülbelül 10 százalékkal erősödött.

Az orosz központi bank dollárt adott el a rubel árfolyamának az erősítésére és ezzel egy időben 5 kopejkával 36,25-43,25 rubelre tolta feljebb a dollárból és az euróból álló devizakosárhoz képest az árfolyamsáv határértékeit. Tavaly júniusban változtattak hosszú idő után először az árfolyamsávon, akkor 31,65,38,65 rubelről indulva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.