2014. március. 28. 10:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 28. 15:44 Gazdaság

Döntött a kormány: ingyenes lesz a víz az öntözéshez

A kormány döntött arról, hogy a mezőgazdasági vízfelhasználók részére ingyenesen biztosítja az öntözésre használt vizet, öntözési célból a gazdák ingyen használhatják az öntözővizet – közölte a Belügyminisztérium pénteken.

Ingyenesen lehet majd öntözni, legalábbis a vízért nem kell majd fizetni – derül ki a Belügyminisztérium közleményéből.

A kabinet határozott arról is, hogy valamennyi állami tulajdonú vízi létesítmény, többek között a 28 ezer kilométernyi állami kezelésű vízhálózat vagyonkezelése, fenntartása és üzemeltetése a vízügyi igazgatóságokhoz kerül.

A vízügyi igazgatóságok megkezdték a felkészülést az ingyenes vízszolgáltatás biztosítására. Ez magába foglalja a szivattyútelepek megfelelő állapotba hozását, a csatornák karbantartását – áll a közleményben.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.