Lőttek a jól működő és fejlődés előtt álló mobilfizetési piacnak, ha júliustól működni kell a nemzeti szolgáltató. Ettől a felhasználóknak sem lesz jobb.
Még el sem indult, máris feljelentették az állami mobilfizetési rendszert. Az Első Mobilfizetés Elszámoló Szolgáltató (EME) Zrt. ugyanis úgy véli, az ő mobilparkolási rendszerének lenyúlásával igyekszik piacra lépni a Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. Emiatt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői jogsértés kísérletének gyanúja miatt büntetőeljárást is kezdeményeztek az adóhatóságnál. Gyanújukat erősíti, hogy az állami cég az EME munkatársai közül többeket magához csábított, újabban pedig a cég rendszerének folyamatos üzemeltetését, karbantartását végző fejlesztők is állami tanácsadóként tartanak beszámolókat a készülő rendszerről. Olyan szakértőkről van szó, akik az EME minden értékes és releváns információját ismerik.
A helyzetről bővebben a HVG e heti számában olvashatnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.