Lázár János megígérte, hogy a kormány a parlament elé terjeszti majd a paksi bővítéssel kapcsolatos hitelmegállapodást. Szerinte csak azért a hitelért "fizetünk, amit lehívtunk", és csak attól kezdve, hogy az ország igénybe vette az adott összeget.
A kormány a parlament elé fogja terjeszteni az új paksi blokkok építésével kapcsolatos orosz-magyar hitelmegállapodást - jelentette ki Lázár János pénteken Szegeden. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Jávor Benedek PM-es politikus nyílt levelére reagálva újságíróknak elmondta: azután kerülhet az Országgyűlés elé a megállapodás, hogy az orosz kormány a hitelszerződést elfogadta. Hozzátette: a képviselők alaposan meg tudják majd vitatni a megállapodást.
Az elmúlt 24 év során hitelszerződést még egyetlen kormány sem terjesztett az Országgyűlés elé, a 2008-as IMF-megállapodás tárgyalására sem volt alkalma a képviselőknek - mondta Lázár János.
A hitelszerződés Magyarország szempontjából az elmúlt évtizedek legsikeresebb megállapodása - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: "600 milliárd forintot sikerült ezzel a magyar választópolgároknak keresnünk". Megjegyezte, csak azért a hitelért "fizetünk, amit lehívtunk", és csak attól kezdve, hogy az ország igénybe vette az adott összeget.
A politikus szerint Jávor Benedek hibát követ el azzal, hogy a napi politika és a választási kampány részévé teszi az ország következő negyven évének legfontosabb beruházását.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerint a paksi erőmű bővítéséről szóló hitelmegállapodás nem a versenyképesség és a felemelkedés útja, hanem a devizában történő eladósodásé, az uzsoráé, a kiszolgáltatottságé és a szolgaságé. A független országgyűlési képviselő az orosz kormány által csütörtökön nyilvánosságra hozott megállapodást pénteki nyílt levelében úgy értékelte, hogy a kormány "egy csapnivalóan rossz, Magyarország számára egyértelműen hátrányos hitelszerződést" készül aláírni.
A hvg.hu csütörtökön szemügyre vette a hivatalos orosz portálon felbukkant szerződést, melyből kiderült: nem egészen úgy, nem egészen akkor és nem egészen annyit fogunk fizetni azért a 10 milliárdos orosz hitelért, amiből Paks II. épülhet. A szerződés azóta eltűnt a honlapról.
Az NGM államtitkára, Orbán Gábor pénteken azt közölte: a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz hitel után kamatot csak azt követően kell fizetnie Magyarországnak, hogy valamekkora finanszírozást már lehívott, és csakis a már lehívott összeg után. Megismételte, hogy a paksi bővítésre az orosz féllel kötött pénzügyi megállapodásban rögzített finanszírozási konstrukció rendkívül kedvező magyar szempontból.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.