2014. március. 13. 16:34 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 13. 16:32 Gazdaság

313 forint alá ment az euró árfolyama

Csütörtökön erősödött és elérte hét eleji árfolyamát a forint. Az eurót délután négy órakor 312,45 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 313,39 forint után.

Az euró árfolyama csütörtökön 313,95 forintról egészen 311,43 forintig csökkent. A hetet az euró 312,10 forintos, a hónapot 311,30 forintos jegyzéssel kezdte.

A forint csütörtöki erősödését a piacok annak tulajdonították: nő az esélye annak, hogy változik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatpolitikája. A jegybank alelnöke egy interjúban azt mondta, hogy az ukrajnai válság miatt a globális pénzpiacokon megváltozott helyzetet a monetáris tanácsnak figyelembe kell vennie. "A stabilan alacsony magyarországi infláció engedne mozgásteret a további kamatcsökkentésre, de az ukrajnai válság nehezíti a helyzetet" – fogalmazott Balog Ádám.

A dollár jegyzése a kora reggeli 224,82 forintról 224,28 forintra, a svájci franké 257,67 forintról 257,22 forintra csökkent délután négy óráig, a japán jent pedig 2,1904 forint után 2,1911 forinton jegyezték délután.

Az euró árfolyama kora reggel 1,3940 dolláron állt, délután négykor pedig 1,3932 dolláron. A nap folyamán elért 1,3966 dolláros legmagasabb jegyzésre legutóbb 2011 októberében volt példa.

A régiós devizák árfolyama csütörtökön eltérő irányban, csekély mértékben változott. Míg a lengyel zloty 0,09 százalékkal gyengült, addig a román lej 0,17, a török líra pedig 0,18 százalékkal erősödött az euróval szemben, a cseh korona árfolyama pedig nem változott.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.