Már jóval 310 forint alatt jár az euró árfolyama
A régiós devizákkal együtt jelentős erősödést ért el kedden a forint. A magyar fizetőeszköz és a török líra másfél százalékkal, a lengyel zloty és a román lej 0,7-0,8 százalékkal, a cseh korona pedig 0,1 százalékkal erősödött kedden.
Devizapiaci kereskedők szerint enyhültek a befektetők fenntartásai a kelet-közép európai régióval szemben. A régió makrogazdasági mutatói folyamatosan javuló tendenciát mutattak az utóbbi időkben.
A hétfőn közzétett, a feldolgozóipari teljesítmény gyorsuló ütemű növekedését tükröző beszerzésimenedzser-indexek pedig – különösen a gyenge amerikai ISM mutató tükrében – a térség fellendülésére utalnak – mondta Piotr Poplawski, a varsói Bank BGZ elemzője.
Hozzátette, az elmúlt hónapokban a kelet-közép-európai térséget a javuló makrogazdsági mutatói még megóvták a feltörekvő piacokat sújtó befektetői tőkekivonás pénzpiaci következményeitől, az idén januárban azonban a piacok már kezdték figyelmen kívül hagyni a fundamentális gazdasági tényezőkben mutatkozó különbségeket.
Az eurót a kora reggeli 313,92 forint után délután három óra előtt 309,65 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben. Kedden az eurójegyzés 308,91 és 314,19 forint között alakult.
A svájci frank jegyzése a kora reggeli 257,30 forintról 253,40 forintra, a dolláré 232,24 forintról 229,02 forintra, a japán jené pedig 2,3032 forintról 2,2584 forintra csökkent kora délutánig. A legalacsonyabb dollár jegyzés kedden 228,46 forint, a svájci frank esetében 252,90 forint, a japán jennél pedig 2,2537 forint volt kedden.
Az euró árfolyama alig változott, jegyzése a kora reggeli 1,3516 dollár után 1,3520 dolláron állt délután.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.