2014. január. 21. 12:00 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 21. 12:54 Gazdaság

Beszállnak a rezsicsökkentési versenybe Bajnaiék

Az összes bank- és hitelkártyás tranzakciót ingyenessé tenné egy Együtt-PM-es javaslat. Az indítvány abból indul ki, hogy az ingyenes készpénzfelvétel miatt háttérbe szorulnak a kártyás fizetések.

Az Együtt-PM színeiben politizáló Scheiring Gábor kedden törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek, amellyel ingyenessé tenné az összes lakossági bankkártyás és hitelkártyás tranzakciót – mondta Tordai Bence, a választási szövetség képviselőjelöltje kedden.

A politikus azzal folytatta, hogy a kormányzat szükségtelenül vezette be a tranzakciós illetéket, ami „a lakosságot sújtotta”, mert a banki terheken keresztül számukra okozott költségnövekedést. A Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja egyúttal emlékeztetett arra, hogy hétfőn járt le az a határidő, amíg igényelni lehetett a havi kétszeri ingyenes bankkártyás készpénzfelvételt, 150 ezer forintos értékhatárig.

Az Együtt-PM javaslata viszont abból indul ki, hogy az ingyenes készpénzfelvétel miatt háttérbe szorulnak a kártyás fizetések – közölte. Hozzátette: várhatóan nőni fog a készpénzforgalom, ami egyfelől növeli a feketegazdaság részarányát, másfelől pedig adminisztrációs és biztonsági költségeken keresztül körülbelül százmilliárd forint társadalmi költséget okoz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.