2014. január. 07. 16:19 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 07. 16:17 Gazdaság

Sosem történt ilyen: magánbankok nyílhatnak Kínában

Még idén megnyílhatnak Kínában az első olyan bankok, amelyek teljes egészében magántulajdonban vannak. Ez a bankrendszer liberalizációjának újabb lépése. Ilyen korábban sosem volt még az országban.

A Kínai Banki Szabályozó Bizottság bejelentése szerint a kísérleti program részeként három-öt magánbank kezdheti meg működését az országban. Az előírások és a pénzintézetek számára megszabott normák "nagyon szigorúak" lesznek – ígérik.

Az új bankok alapítása mellett a már működők magántőkével való megsegítése, átalakítása is lehetővé válik a program keretein belül. A külföldi tőke fokozatos beengedését is kilátásba helyezték, egyelőre pontos határidő megjelölése nélkül.

Kínában eddig nem lehetett magánbankot alapítani. Az országban működő összes pénzintézet legalább részben állami tulajdonban van, a szektort egyértelműen a központilag vezérelt óriásbankok uralják.

Az állami kézben lévő bankok monopóliuma egyebek mellett a pénzügyi források újraelosztásának torzulásához vezetett, tőlük az állami projektekbe áramlott ugyanis a legnagyobb mennyiségű tőke, míg a kis- és közepes vállalatok számára sokszor nem akadt hitel.

A magánbankok a bankrendszer reformját hozhatják el, növelhetik a versenyt és friss pénzzel láthatják el a kínai gazdaság szereplőit. Új források bevonására minden korábbinál nagyobb szükség van, a hitelezési lehetőségek szűkösek ugyanis, a gazdaság általános lassulása miatt bajba jutott, kölcsönre szoruló vállalatok száma növekszik.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Matalin Dóra 2025. március. 07. 13:30

Nem csak elhalasztják a szülést a magyar nők, egyre többen teljesen le is tesznek róla

Az eddiginél is több pénzt öntene a többgyerekes anyákra a kormány, bár az eddigi családtámogatások sikere átmenetinek bizonyult, és a 2021-es termékenységi csúcs után minden idők legalacsonyabb születésszámát regisztrálták tavaly. Az ok nemcsak a szülőképes korban lévő nők számának csökkenése, hanem a gyerekvállalási kedv apadása is.