2013. november. 29. 11:32 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 29. 11:33 Gazdaság

Esett a forint, 301 felett is járt az euró

Átlépte a 300 forintos határt az euró árfolyama péntek délelőtt.

Az euró árfolyama 301.4 forintnál is járt péntek délelőtt, fél 12 táján pedig 300.8 körüli szinten kereskedtek vele. Az európai fizetőeszköz csütörtök este 299,82 forint volt, péntek reggel hétkor 299,76 forint. Délelőtt az euró éppen átlépte a 300 forintos határt, 300,34 forintért jegyezték.

Kolba Miklós, az ING Bank devizapiaci üzletágának vezetője a napi-hu-nak azt mondta, a forintgyengülés több dolognak is köszönhető, egyrészt az amerikai Black Friday miatt alacsonyabb a nemzetközi aktivitás, másrészt ide kapcsolódóan megfordulni látszik az eddigi trend, mely szerint amikor nincs forintot érintő hír, akkor erősödik a hazai fizetőeszköz.

A forint a múlt heti 296,50-es szintről 300-ig esett, a legutóbbi gyengülési hullám csütörtök délután érkezett a hazai fizetőeszköz piacára, a portfolio.hu szerint épp amikor Matolcsy György MNB-elnök beszédéről megjelentek az első tudósítások.

A jegybank elnöke amellett, hogy üzent a hitelminősítőknek, Olli Rehnnek és magyar közgazdászoknak, megismételte, van még tér további mérsékelt kamatcsökkentésre Magyarországon, és a kedvező inflációs kilátások miatt tartósan fennmaradhat a laza kamatkörnyezet - tette hozzá a portfolio.hu.

zöldhasú
Hirdetés