2013. november. 20. 16:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 20. 18:34 Gazdaság

Oroszok kocsikat kínálnak a 3-as metróra

Orosz társaság, a Metrovagonmash is érdeklődik a 3-as metró szerelvényeinek tervezett felújítása, illetve a kocsik beszerzése iránt – írta a Népszabadság. A cég a lap szerint a BKV egyik korábbi vezetőjét kérte fel a kapcsolatfelvételre.

A Metrowagonmash a BKV egyik korábbi vezérigazgatóját kérte fel a kapcsolatfelvételre a 3-as metró kocsijainak felújításával, beszerzésével kapcsolatos tender kiírása előtt – írta a Népszabadság. A lap szerint körülbelül 70 milliárd forintos megrendelésről lehet majd szó.

A Népszabadság nem nevezte meg az orosz cég itthoni kapcsolatépítőjét. Annyit írt róla, hogy helyismerettel és kormányközeli kapcsolatokkal is rendelkezik és a közlekedési cég éléről ebben a ciklusban távozott. Nem a városvezetőket, hanem közvetlenül a közlekedési céget, a kormányt, illetve a minisztériumot kereste meg az orosz fél ajánlatával – tette hozzá a lap.

Bár a főváros eredetileg csak a meglévő orosz szerelvények teljes rekonstrukciójára kért volna ajánlatot, az orosz fél egyezség esetén teljesen új szerelvényeket is szállítana, méghozzá igen jutányos áron – írta a Népszabadság.

Az üzletbe a lap szerint állítólag az Eximbank is beszállna, de a beszerzést valójában a gyártó előfinanszírozná. Kormányhatározat mindenesetre még nincs erről, márpedig az állami tulajdonban lévő pénzintézet csak ennek birtokában szállhat be az üzletbe.

Az alku vélhetőleg ennél többről folyik, a metrószerelvények csupán egy apró szeletét teszik ki a magyar-orosz beszerzési tortának. Igaz, a kocsik felújításának költségét is 65-75 milliárdra becsülik – viszont erre csak uniós forrásból telik, de sem a BKV-nak, sem a főváros közlekedésszervező cégének, a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) nincs erre egy fillérje sem – fogalmazott a beszámoló.

Az iho.hu közlekedési portál szerint elképzelhető, hogy a Metrovagonmas a 2007 óta gyártott Ruszics típust ajánlaná Budapestnek, amelyből Szófia tizennyolcat üzemeltet, illetve amelynek széles nyomtávú változata Moszkvában és Kazanyban közlekedik. A legújabb, Moszkvában tavaly óta közlekedő típus is elképzelhető – tette hozzá a portál.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.