2013. november. 19. 16:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 19. 16:52 Gazdaság

Átíratná az EU a Déli Áramlat szerződéseit

Az Európai Bizottság újratárgyaltatná a Déli Áramlat gázvezeték szerződéseit, mert azok több ponton is ütköznek az uniós szabályozással - közölte a Világgazdaság.

A szerződésekben az EU szerint nem érvényesül a tevékenységek szétválasztása, nem megfelelő a Gazprom árképzése, és nem adnak hozzáférést a vezetékhez harmadik feleknek - írta a VG.

Bár a lap megfogalmazása szerint az ügyben egy ideje már mindenki - az EU, a Gazprom és Magyarország is - mindenkivel egyeztet, Kovács Pál energetikai államtitkár szerint nem látszik az alagút vége. Mint a Natural Gas Europe tegnapi konferenciáján kifejtette, „nekünk már holnap kell a válasz, nem öt év múlva, amikorra lezárulhatnak az EU-orosz kereskedelmi tárgyalások.”

A Gazprom projektigazgató-helyettese, Alekszander Sziromjatin a lap szerint azt mondta, nem képzelhető el, hogy az orosz társaságnak ne legyen tulajdonrésze a Déli Áramlat Oroszországon kívüli szakaszaiban, mert az erről szóló, nemzetközi megállapodások 50-50 százalékos hányadot rögzítettek. Ugyanezen okból nem lehet a magyarországi-szakasz egyedül magyar tulajdonban.

Magyarországnak így is ígéretes a projekt, Kovács Pál szerint a Balkán felőli gázszállításoknál hazánk megkerülhetetlen, gázközponti szerepünk adott ebből a megközelítésből. De ez csak lehetőség. Haladni kell a térségi gázpiacok összekapcsolása érdekében - ennek egyik eszköze, hogy újabb határokra terjesszük ki a magyar-román határon már sikeres kapacitás-lekötési platformot - tette hozzá.

A visegrádi országok a kiépülőben lévő észak-dél gázfolyosóra alapozva idővel közös kapacitás-terméket kínálnának - írta a lap.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.