A kormány nem veszi meg a Dunaferrt
A kormány "próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak".
A magyar kormány tudomásul vette, hogy az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú, stabil működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Dunaújvárosban, miután tárgyalt a cég menedzsmentjével és a szakszervezetek képviselőivel.
Czomba Sándor közölte: a cégvezetés megerősítette, hogy mintegy 400 fős létszámleépítést tervez, ami a korábban bejelentett 1500-as számhoz képest jelentős változás. Elmondta: a kormány azon dolgozik, hogy ez a négyszáz ember a leépítés utolsó fázisa legyen, és ne az első. Hozzátette: az érintetteknek minden lehetőséget meg kívánnak adni, hogy az elbocsátás „a lehető legkisebb veszteséggel járjon”.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.