Több százmilliónyi támogatást próbált kicsalni két cég
Kamuüzemet állított fel és több száz millió forintos állami és uniós támogatással élt vissza két cég.
Több száz millió forintos állami és uniós támogatással élt vissza egy budapesti és egy Heves megyei cég, amelyek vezetői költségvetési csalás miatt akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatására hivatkozva. A csalás leleplezése után a hivatal nem utalta át a még ki nem fizetett összeget.
A NAV tájékoztatása szerint a budapesti és a Heves megyei cég - amelyeknek a létrehozói és irányítói ugyanazok - zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemek létrehozása címén pályázott állami és uniós támogatásra. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) szakértőinek bevonásával és személyes részvétele mellett lefolytatott helyszíni ellenőrzéskor feltárta, hogy az egyik üzem gépeit szabálytalanul szerelték össze, így alkalmatlanok a termelésre.
A másik üzemből pedig már korábban elszállították a berendezéseket: nyilvánvalóvá vált, hogy ott nem is terveztek gyümölcsfeldolgozást. Ezt követően az MVH nem utalta át a korábban megítélt, de még ki nem fizetett összeget, és feljelentést tett a NAV pénzügyi nyomozóinál. A tárca kiemeli, hogy a jövőben is szigorúan ellenőrzi a mezőgazdasági támogatások kifizetését.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.