Gazdaság hvg.hu 2013. szeptember. 26. 10:44

Bajnai német színvonalú fizetéseket ígér 2015-től

Ha a mostani ellenzék 2014-ben elkezd kormányozni, akkor 2015-ben már hozzávetőlegesen annyit fog keresni egy magyar munkás, mint egy német – ezt mondta Bajnai Gordon az ATV Voks című műsorában a Mandiner beszámolója szerint.

Havas Henrik az ATV Voks című műsorának szeptember 17-i adásában azt kérdezte Bajnai Gordontól: "mit tud ön arra mondani, mikor lesz az, hogy belátható időn belül, ha nem is ötödannyit keres egy magyar munkás, mint egy német kollégája, de legalább megközelítően annyit?".

Bajnai a műsorban a Mandiner leirata szerint azt mondta: ez már 2015. január elsejétől így lesz. "Ugyanis ha 2014 közepén elkezdünk kormányozni, akkor azonnal eltöröljük azt az igazságtalan adórendszert, amelyet Orbán Viktor vezetett be Magyarországon, ami a legjobban kereső, felső 10 százaléknak többet ad, de mindenki mástól, 10 emberből 9-től elvett" – magyarázta a volt kormányfő.

A politikus azt is hozzátette: "Helyette egy olyan rendszert vezetünk be, ami a minimálbértől messze az átlagbér fölötti szintig azonnal érzékelhetően több pénzt hagy majd a munkavállalók zsebében. Akkor lehet, hogy többen maradnak itthon, és többen látnak itthon perspektívát."

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.