Meddig tart hurráoptimizmus a piacon?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 278,95 pontos emelkedéssel, 18 733,61 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,51 százalékkal erősödött.
Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kiemelte: az amerikai tőzsdeindexek jelentősen emelkedtek a szerdai Fed-döntés hatására a gazdaságélénkítő mennyiségi monetáris lazító program keretösszegének megtartásáról, így csütörtökön egész Európában és a magyar tőzsdén is emelkedés várható. Erősödött a forint is, ami szintén kedvezően hat a piacra, ugyanakkor kérdés, hogy a hurráoptimizmus meddig tart. A befektetők a vasárnapi németországi választásokra is figyelnek - tette hozzá.
Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szintén arról beszélt, hogy Nyugat-Európában és a BÉT-en is kedvező hangulatban emelkednek majd a mutatók, ennek a mértékét a magyar tőzsdén is egy százalékra tette. Hozzátette: pozitívan hatott a piacokra, miután a Fed úgy döntött, nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét. Az elemző szerint a forint piacán is komoly erősödést lehet látni, a szerdai 297 után csütörtök reggelre 294,5 forinton jegyezték az eurót.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,43 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 18 454,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára 265 forinttal, 1,61 százalékkal 16 200 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4415 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,55 százalékkal 317 forintra gyengült, forgalma 243,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 35 forinttal, 0,95 százalékkal 3665 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 234,3 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,16 százalékkal 21 750 forintra csökkent.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.