Ha Hernádit nem tudják, Csányit hallgatnák meg a horvátok
Horvát sajtóértesülések szerint a helyi rendőrség meghallgatná Csányi Sándort, aki szerdán Zágrábban tárgyal a Mol alelnökeként a horvát kormány képviselőivel az INA-t érintő kérdésekben.
Horvát sajtóértesülések szerint a helyi rendőrség meghallgatná Csányi Sándort, aki szerdán Zágrábban tárgyal a Mol alelnökeként a horvát kormány képviselőivel az INA-t érintő kérdésekben – írja a 444.hu a horvát Jutarnji List értesüléseire hivatkozva. Ügyészségi forrásokból megerősített értesüléseik szerint a tárgyalások után a rendőrségen is meg kell jelennie, ahol a Mol 2011-es részvényszerzéséről kérdezhetik. Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját eközben hiába próbálják évek óta kihallgatni a horvátok.
A Mol 2010-ben tett nyilvános vételi ajánlatot az INA részvényeire, 2800 kunás árfolyamon. Ekkor azonban már komoly küzdelem bontakozott ki a Mol és a horvát kormány között az INA irányításáért, ezért a felvásárlás megakadályozására a horvát intézményi befektetők – elsősorban nyugdíjalapok – a kormány támogatásával részvényfelvásárlásba kezdtek. A Mol vételi ajánlata 2011. január 14-én eredménytelenül zárult, ezután a Mol felvásárolta a cseh J&T Bank 1,6 százalékos részvénycsomagját, 3650 és 4016 kuna közti árfolyamon.
A horvát pénzügyi felügyelet, a Hanfa vádjai szerint a J&T Bank eleve a Mol pénzéből vásárolta meg 1,6 százalékos részvénycsomagját, így a Mol nyilvános vételi ajánlata eleve csalárd volt, és csak a tőzsdei árfolyam befolyásolását szolgálta, egyben megkárosította a horvát államot. A Mol célja pedig csupán annyi volt, hogy ötven százalék feletti tulajdont szerezzen az INA-ban. A Hanfa 2011. május 23-án büntetőfeljelentést tett az ügyben. A horvát államügyészség szerint Csányi az igazgatótanács elnökhelyetteseként felelős pozícióban volt, így akár a tőzsdei kereskedelem manipulációjával is vádolható.
Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ez csak egy újabb front a Mol és a horvát kormány közötti háborúban, mely jelentős részben politikai színezetű, és a Sanader-üggyel is kapcsolatban van.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.