2013. szeptember. 13. 19:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 13. 19:32 Gazdaság

Amerikai adatok mozgatták az európai tőzsdeindexeket

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A frankfurti DAX-30 0,19 százalékkal emelkedett, a londoni FTSE-100 0,08 százalékkal csökkent, a párizsi CAC-40 0,19 százalékos erősödéssel zárt.

Csütörtökön a londoni index 0,03 százalékos javulással, a frankfurti 0,03 százalékos csökkenéssel, a párizsi 0,29 százalékos gyengüléssel fejezte be a kereskedést.

A péntek délután megjelent amerikai konjunktúraadatok felfelé húzták az indexeket a kereskedés végén. A kiskereskedelmi forgalom növekedése elmaradt a várttól, és a termelői árak meglepően nagyot nőttek ugyan, a fogyasztói bizalmi index jelentős mértékben esett.

Piaci megfigyelők szerint miután csökkenni látszik az amerikai katonai csapás kockázata, a befektetők már nem Szíriára figyelnek, hanem az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jövő heti ülését várják. A tanácskozáson arról döntenek, hogy a konjunktúra alakulásától függően már szeptemberben elkezdjék-e fékezni a havi 85 milliárd dollár értékű kötvényvásárlásokat.

Egyesek szerint a fogyasztói bizalom ilyen mértékű visszaesését látva a Fed egyelőre kitart a pénzpolitikai lazítás mellett. Ugyanakkor a felfelé módosított júniusi és júliusi kiskereskedelmi forgalom inkább arra késztetheti a Fed monetáris testületét, hogy kezdje meg a mennyiségi enyhítési program fokozatos leépítését.

A londoni Barclay's befektetési bank elemzői hétfői előrejelzésükben azt írták: a Fed 70 milliárd dollárra csökkenti a havonta végrehajtott eszközvásárlások értékét. Más nagy londoni házak szakértői ugyanakkor nincsenek meggyőződve arról, hogy a Fed a közeljövőben valóban hozzákezd az értékpapír-vásárlások visszafogásához.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.