Gazdaság hvg.hu 2013. szeptember. 10. 15:07

Elszállt Orbán elnöki különgépe

A kormány lefújta a Honvédelmi Minisztérium szállítógép-beszerzési tenderét, amit, nem utolsósorban, protokollcélokra vásároltak volna. Eredménytelenségre hivatkozva fújta le a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala a három (polgári) szállító-repülőgépre kiírt közbeszerzési tenderét – derül ki Hende Csaba jelenlegi honvédelmi miniszter Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter írásbeli kérdésére adott válaszából.

Lefújták a Honvédelmi Minisztérium repülőgéptenderét, amelyben három személy- és teherszállításra alkalmas gépet vásároltak volna "Állami Légiszállító Flotta" számára – írja a napi.hu. A tervek korábban arról szóltak, hogy ötmilliárd forintért, két teherszállító és egy személyszállító gépre már ki is írták a tendert a kiöregedő honvédségi szállító repülőgépek pótlására.

A magyar honvédség jelenleg öt Antonov An-26-os kétmotoros teherszállító repülőgéppel rendelkezik, melyek 30-40 évesek, cserére már megérettek. Ráadásul már nem felelnek meg a mai környezetvédelmi előírásoknak, a polgári forgalomban ezek a gépek nem, vagy korlátozottan vehetnek részt.

A honvédelmi miniszter szerint 2008-2012 között polgári légiforgalmi gépek bérlésére – főként az afganisztáni szállítások miatt – 5,2 milliárd forintot költ a Magyar Honvédség. A szállító repülőket nemcsak a katonák, de a kormány is használhatná protokollcélokra.

A korábbi kiírás szerint a három szállítógépet 2013 decemberéig kellett volna leszállítania a tendernyertesnek, de a kormány a nyáron elállt az ügylettől – vélhetően annak várható politikai felhangjai miatt –, pedig a gépekre valószínűleg szükség lenne. A tendert mellesleg a kormány már július végén eredménytelennek nyilvánította, egy nappal azután, hogy a pályázók számára a hiánypótlásra adott határidő lejárt volna. Az egyik pályázó, a Borsodi Általános Gépgyár Kft. szerint ugyanis nem áll meg a HM azon indoklása, hogy nincs pénzügyi fedezet a pályázatra, hiszen a zárolásról kormányhatározatban kellett volna dönteni, és mivel ez nem történt meg, a kiíró köteles elbírálni a pályázatokat. Máskülönben – fogalmaznak vitarendezési kérelmükben – ez azt jelentené, hogy a HM eleve fedezet nélkül írta ki a pályázatot.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.