Bajnai: Orbán Viktor minden fronton veszített
Orbán Viktor elveszítette az államadósság ellen folytatott háborút, elveszítette a növekedésért és a munkahelyekért folytatott háborút, minden fronton veszített, egyedül a propagandaháborúban vannak sikerei – közölte Bajnai Gordon a miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszul.
Az Együtt-PM szövetség vezetője közleményében azt írta: a költségvetés sokadik módosítása, a hiánycél megemelése újabb beismerése mindennek. Hozzátette: az államadósság nagyobb, mint 2010-ben, ma annyi beruházás sincs, amennyi a termelés szinten tartására elegendő, a foglalkoztatás látszólagos bővülése pedig csak a számokkal való trükközés eredménye, az államilag finanszírozott közmunkának köszönhető.
Bajnai Gordon kitért arra, hogy a kormány egy év alatt csaknem 130 milliárd forintot vont ki az oktatási rendszerből, a pedagógusoknak pedig valójában nem a bérük, hanem a kötelező óraszámuk emelkedett.
A volt miniszterelnök szerint eközben jut pénz a takarékszövetkezetek "lenyúlására" és az E.ON gázüzletágának kivásárlására. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a kormány máig nem cáfolta, hogy 150 milliárd forint ráfizetéssel készül megvenni az energiaipari vállalat gázüzletágát, ezért az Együtt-PM teljes nyilvánosságot követel az ügynek.
A miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben közölte: a devizahitelesek megsegítése és a rezsicsökkentés folytatása miatt további bírálatokra és támadásokra számít. Szólt arról is, hogy a kormány 2 százalékos növekedéssel számol 2014-re. Az őszi feladatok mellett szólt az elmúlt hónapok eredményeiről is, hangsúlyozva, hogy már megtörtént a növekedési fordulat, nőtt a foglalkoztatottak száma, és emelkedett az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.