A magyar autópályadíj-rendszer több ponton nem felel meg a követelményeknek – közölte Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési biztosa. A kormány magasabb díjakat vezetett be, mint amiket ígért.
Az Európai Bizottság értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelveknek – írja a Népszabadság szerdai számában.
A lap írása szerint a Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési biztosa, alelnöke által jegyzett vélemény alapján a magyar autópályadíj-rendszer több ponton nem felel meg a követelményeknek.
Az újság többi között példaként említi, hogy a bizottság szerint az úthasználati díjak lényegesen magasabbak a kormány által tavaly novemberben, majd 2013 februárjában bemutatott díjszámítási modellből levezethető összegeknél, illetve nincsenek a modell használatához elengedhetetlen alapvető adatok.
A Népszabadság értesülése szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még tanulmányozza az augusztusban postázott állásfoglalást. Úgy tartják: "a támadás" beleillik a magyar ügyeket övező brüsszeli hangulatba, és a hiba nem a működésének első két hónapjában 27,35 milliárd forintot hozó díjrendszerben, hanem bizottsági "készülékekben" van – írja a Népszabadság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.