2013. augusztus. 07. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 07. 16:51 Gazdaság

Elzárhatják a pénzcsapot, esik az arany ára

Szerdán háromhetes mélypontra süllyedt az arany ára, mert a piacokon kezdik biztosra venni, hogy a Fed belátható időn belül megkezdi a pénzcsap elzárását.

Az amerikai tartalékbank monetáris politikai bizottságának két tagja is meglehetősen egyértelműen utalt arra, hogy a Fed az idén, talán már szeptemberben megkezdi csökkenteni monetáris ösztönző programját, amelynek keretében most havi 85 milliárd dollárt önt a gazdaságba. Ennek következtében emelkedni fog a kamatszint, és csökken az aranynak mint befektetési eszköznek a vonzereje.

Az arany 12 évi szakadatlan drágulás után idén már értékének körülbelül negyedét elvesztette a nagy jegybankok monetáris politikáját övező szüntelen bizonytalanság miatt. Szerda délután az arany unciáját (31,104 gramm) 1272,64 dolláron (287 ezer forint) jegyezték az azonnali piacon, július 17-e óta a legalacsonyabban, decemberi határidőre pedig 5,80 dollárral 1276,80 dollárra ment le az ára az amerikai piacon.

Olcsóbb lett a többi nemesfém is, az ezüst ára 0,9 százalékkal unciánként 19,31 dollárra, a platináé 0,5 százalékkal 1416,49 dollárra, a palládiumé 1,4 százalékkal 710,47 dollárra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.