2013. augusztus. 06. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 06. 18:19 Gazdaság

Uborkaszezon a BÉT-en, esett a Mol és a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,51 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 18 225,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője azt mondta: a nyári uborkaszezonban az alacsony forgalom mellett könnyen eltolódhatnak az árfolyamok. A magyar tőzsdén kedden az eladók voltak többségben, már délelőtt elkezdődött a csökkenés, délután pedig az amerikai és a német piacokkal összhangban esett a BUX.

Az OTP árfolyamát továbbra is a bizonytalanság befolyásolja. Nincsenek hírek az újabb devizahiteles mentőcsomagról, a piac arra vár, hogy a kormány és a Magyar Bankszövetség miben tud majd megállapodni, illetve az intézkedés hogyan érinti a bank eredményét – mondta a szakértő.

A Magyar Telekom befektetői bizakodóak, ez épült be az árfolyamába.

A szakértő szerint a Richter-papírok gyengülését az okozhatta, hogy lehet egy nagyobb eladó, aki - nem tudni, miért - szabadul a részvényeitől.

A Mol esetében pedig nem segíti az árfolyamot a gazdálkodási környezet.

A Mol 215 forinttal, 1,28 százalékkal 16 580 forintra csökkent, 616,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 1,82 százalékkal 4271 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,63 százalékkal 322 forintra erősödött, forgalma 115,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 31 forinttal, 0,88 százalékkal 3497 forintra gyengült, a részvények forgalma 903,5 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 119,1 millió forintos forgalom mellett 160 forinttal, 0,76 százalékkal 20 810 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1004,86 ponton zárt kedden, ez 3,91 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.