Orbánék újabb milliárdos bevételhez juthatnak
Akár az év vége előtt újabb frekvencia-árverés jöhet, ami milliárdokat hozhat a központi költségvetésnek – írta a Napi Gazdaság.
A kormány belátható időn belül piacra dobja a 800 MHz-es frekvenciát, vagyis azt a tartományt, amit jelenleg az Antenna Hungária Zrt. az analóg műsorszórásra használ – közölte a Napi Gazdaság.
A lap szerint a frekvenciát eredetileg már az év elejétől szélessávú internet-szolgáltatás, azaz a 4G céljaira kellett volna bocsátani, ennek azonban több ország, köztük Magyarország sem tudott eleget tenni.
Itthon csak október végén kapcsolják le az analóg földfelszíni rádiós műsorterjesztést, vagyis addig erre használják a sávot. Az unió több országa az Európai Bizottsághoz fordult, amely tegnap úgy határozott, hogy az országok az év végéig haladékot kapnak a lépés megtételére.
Ebben az esetben még akár az év vége előtt újabb frekvencia-árverés jöhet – tette hozzá a lap. A korábbi, eredménytelen 900 MHz-es licitből befolyt összeg még mindig a büdzsében van, és elképzelhető, hogy ezt a 40 milliárd forintot valamilyen módon beszámítják az újabb, immáron 800 MHz-es licitjébe.
Idővel – akár a 800 MHz-es frekvencia árverésével egy időben – jöhet a további sáv értékesítése is, az ezzel kapcsolatos konkrét terveket azonban még nem hozta nyilvánosságra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.