2013. július. 16. 17:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 16. 20:01 Gazdaság

Megdicsérte Kelet-Európát az IMF-vezér

Kelet-Európa, illetve Románia sokat fejlődött az elmúlt húsz évben, és ennek a térségnek most sokkal jobban megy a sora, mint közvetlenül a rendszerváltás után – jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden Bukarestben.

A washingtoni intézmény vezetője a román fővárosban tartott előadást a Románia és Kelet-Európa: Az előttünk álló út című konferencián. Lagarde felidézte, hogy a térségben 1993-ban 3 ezer dollár volt az egy főre eső bruttó össztermék, míg most eléri a 10 ezer dollárt. Lagarde szerint Románia is sokat fejlődött az IMF támogatásával ebben az időszakban. 

Rámutatott: 2007-ig Kelet-Európa gazdasága gyorsabban nőtt, mint a többi fejlődő országé, Kína és India kivételével. Hozzátette: 2013-ban arra számítanak, hogy csak Horvátország és Szlovénia gazdasága marad recesszióban, ami jelentős előrelépés, figyelembe véve, hogy tavaly még nyolc ország volt hasonló helyzetben.

Az IMF vezérigazgatója szerint örömmel segítenek Romániának abban, hogy tovább stabilizálja a makrogazdasági egyensúlyt, amit nagy hatékonysággal állított vissza az elmúlt években. "Tudom, hogy nem volt könnyű, de kár lenne feladni az eddigi eredmények konszolidálását, és elmulasztani azt, hogy az egész lakosság részesüljön az erőfeszítések nyomán keletkező haszonból" – mondta Lagarde, aki leszögezte, hogy az IMF nem kényszerít semmilyen megoldást a tárgyalópartnereire. Megerősítette: Románia várhatóan újabb hitelmegállapodást köt az IMF-fel, de ennek részleteiről a felek a következő hetekben tárgyalnak.

Lagarde szerint rövid távon ugyan fájdalmas a román energiapiac liberalizálása, de hosszú távon megéri, hiszen hozzásegíti Romániát ahhoz, hogy versenyképessé váljon. Arra biztatta Bukarestet, használja ki a román humánerőforrásban és az energiaforrásokban rejlő potenciált, és tegye hatékonnyá az állami vállalatokat. Lagarde óva intette Romániát attól, hogy csak az exportra alapozza a gazdasági növekedését, hangsúlyozva, hogy a belföldi fogyasztásnak és a beruházásoknak is fontos szerepet kell adni a növekedésben az egyensúly megőrzése érdekében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.