2013. július. 10. 17:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 10. 16:57 Gazdaság

Budai Gyula nem tárgyalt a dinnye áráról

Nem volt szó árakról a dinnyeügyben a múlt héten tartott szakmai fórumon - hangsúlyozta Budai Gyula szerdán az MTI megkeresésére.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára cáfolta a Népszabadság által közzétett információt, amely szerint "a társaságok (áruházláncok) a napokban a Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a termelők képviselőivel folytatott megbeszélésen egyöntetűen mondtak nemet arra a kezdeményezésre, hogy az idén is egységes áron kínálják a magyar dinnyét".

Budai Gyula hozzátette: a szóban forgó egyeztetésen egyetlen - az államtitkár által meg nem nevezett - lánc képviselője jelezte, hogy amennyiben árak kerülnek szóba, úgy feláll az asztaltól. "Erre én azt mondtam neki: nyugodtan felállhat, de árakról nem fogunk egyeztetni. Ezt követően pedig nem állt fel senki. Az árakról az egyeztetésen nem hangzott el semmi, kifejezetten szakmai kérdésekről tárgyaltak a meghívottak" - mondta az államtitkár.

Emlékeztetett: az egyeztetés során a jelen lévők értékelték az előző év tapasztalatait, beszéltek az idei várható terméskilátásokról. Továbbá az államtitkár azt kérte az áruházak képviselőitől, "hogy amíg a magyar dinnye a magyar piacon jelen van, addig importot ne hozzanak be az országba". Ezt a kérést minden lánc támogatta - fűzte hozzá.

Budai Gyula megjegyezte, hogy a Népszabadság tudósítója nem ült bent a tanácskozáson. Hangsúlyozta, hogy másfél éve, amióta ő a tárca parlamenti államtitkára, jó kapcsolata alakult ki a VM-nek a nagy áruházláncokkal minden területen. Erre példaként a dinnye mellett a tejnél létrejött együttműködést említette. Közölte: több áruházlánccal is egyeztetett arról, hogy mely láncokban vesz részt személyesen a magyar görögdinnye promóciójában. Megemlítette: úgy tudja, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is egyeztetett időpontot hasonló ügyben.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.