Mind az öt trafik megnyitása komoly erőfeszítéssel járt – mondta a Blikknek az exmegasztáros Palcsó Tamás, aki a nagy vihart kavart trafikpályázaton a maximálisan kiadható öt nemzeti dohánybolt üzemeltetésére nyert engedélyt.
"Összetartó családom van, akikkel együtt végeztük el az emberpróbáló feladatot az elmúlt bő két hónapban! Kezdve a helyiségek megtalálásától egészen a boltok jogszabályi előírásoknak megfelelő felszerelésig, de folytathatnám a pénztárgépek beszerzésével, vagy akár a munkatársak kiválasztásával" – magyarázta a Megasztár 2. második helyezettje a Blikknek, miután minden trafikja megnyitott július 1-jén: négy Csepelen, egy Zuglóban.
"Nem könnyű a rengeteg előírásnak maradéktalanul megfelelni, de úgy érzem, sikerült. Most, a pályázatok sorrendjének nyilvánosságra hozatalát követően kiderült, az általam jegyzettek előkelő helyeket foglaltak el a mezőny élén" – fűzte hozzá Tamás.
Azzal kapcsolatban, hogy a pletykák szerint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár unokahúga segítette, hogy pályázatai mind nyerjenek, azt mondta: "ez légből kapott! Lázár János unokahúga nem volt a segítségemre, nem ismerem sem őt, sem a családját. Ez is éppolyan kacsa, miként korábban az, hogy segítségemre sietett volna akár a zuglói, akár a csepeli önkormányzat."
"Amikor megpályáztam egy zuglói önkormányzati helyiséget, nekem közel kétszeres összegen lettek volna csak hajlandóak azt kiadni, és erről is csak közel egy hónappal a megszületett döntés után értesítettek levélben" – magyarázta Tamás. "Szegény családból származom. Megtehettem volna, hogy rokonok nevén pályázok, de ez így volt tiszta, hogy a nevemet is adtam hozzá. Nincsen takargatnivalóm! Jó pályázatot írtunk, és nyertünk. Mindenkinek adott volt a lehetőség" – tette hozzá.
Palcsó azt mondta: az esett igazán rosszul neki, hogy a pályázatai és közgazdászdiplomája ismerete nélkül "egyesek olyan hangulatot keltettek, hogy csak rossz ember lehet, aki koncessziót nyert".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.